Burkolás, Glettelés, Festés Lakásbefejezés & LakásFelújítás 

Vállalkozásunk belső terek teljes körű kivitelezésével, illetve lakásbefejezéssel foglalkozik. Az elmúlt öt évben Győr-Moson Sopron megyében több mint ötven lakás kivitelezését vittük véghez, a szerkezetkész állapottól - a glettelésen, festésen, burkoláson, szerelvényezésen át egészen a beltéri ajtók beépítéséig - minden munkafolyamatot saját szakembereink láttak el. Nálunk ezt jelenti a teljes körű kivitelezés, a lakásbefejezés, minden egy kézben szakértelemmel társítva.

A lakásbefejezés egy olyan speciális terület, amely az igények nagyon pontos felmérésével kezdődik, majd a vállalkozás szakértelmét hozzáadva, rengeteg egyeztetéssel, tapasztalatcserével, minőségi tanácsadással, precíz ütemterv készítésével folytatódik.

A lakások teljes körű kivitelezése feltételezi az ügyfél és a kivitelező szoros együttműködését, hiszen ezáltal alakulhat ki egy olyan összkép, amely alapján elindulhatnak a munkálatok. A cél pedig mindenekelőtt a megrendelő teljes elégedettsége a kivitelezési munkálatokkal.

Vállalkozásunk saját kis csapattal dolgozik, éppen ezért korlátozott kapacitással ugyan, de több hónapra előre, pontos egyeztetést követően, nagyon jól kidolgozott ütemterv szerint tudjuk kiszolgálni leendő ügyfeleinket. Minden apró részletet szerződésben rögzítünk, a határidőket igyekszünk tartani a korábban megbeszélt igényeknek megfelelően, hogy az esetleges változtatások ne zavarják a munkamenetet.

Ahhoz, hogy egy lakás kulcsrakész állapotú legyen, elengedhetetlen bizonyos munkafolyamatok elvégzése. Többek között fontos feladat a lakás glettelése, festése, valamint gipszkartonozása.

A szerkezetkész lakásokból hiányoznak a burkolatok, ezért a kulcsrakész lakás kivitelezésénél a burkolatok lerakása a következő lépés.

A kulcsrakész lakáshoz a szerelvényezés is elengedhetetlen feltétel.

Lakásbefejezés, teljes körű belső terek kivitelezése

IV.) 2 db 37 nm garzon lakás kulcsrakész elkészítése

  • Glettelés, festés
  • Fürdőszoba kialakítása, burkolás
  • Vizes, villany szerelvényezés
  • Laminált padló lerakása
  • 2 db Beltéri ajtó berakása

VI.) 66 nm 2 szobás lakás kulcsrakész befejezése

  • Glettelés, festés
  • Fürdőszoba kialakítása, burkolás
  • Teljes lakás járolapozása
  • Vizes, villany szerelvényezés
  • Ledes állmennyezet kialakítása szoba, konyha
  • 4 db beltéri ajtó berakása

VIII.)44 nm 1 szobás lakás kulcsrakész elkészítése

  • Glettelés, festés
  • Fürdőszoba kialakítása, burkolás
  • Vizes, villany szerelvényezés
  • Ledes állmennyezet kialakítása lakás teljes plafonjára
  • 2 db Beltéri ajtó berakása

X.)95 nm 3 szobás családi ház kulcsrakész elkészítése

  • Glettelés, festés
  • Fürdőszoba kialakítása, burkolás
  • Vizes szerelvényezés, laminált padló lerakása
  • Nappali, konyha járólapozása
  • 6 db beltéri ajtó berakása

V.) 35 nm 1 szobás lakás kulcsrakész elkészítése

  • Glettelés, festés
  • Fürdőszoba kialakítása, burkolás
  • Vizes, villany szerelvényezés
  • Állmennyezet készítése, rejzett led világítással
  • 2 db Beltéri ajtó berakása
VII.) 66 nm 2 szobás lakás kulcsrakész befejezése
  • Glettelés, festés
  • Fürdőszoba kialakítása, burkolás
  • Napplai, konyha, bejárat burkolása
  • Vizes, villany szerelvényezés
  • Laminált padló lerakása
  • 4 db beltéri ajtó berakása

IX.)52 nm 2 szobás lakás kulcsrakész elkészítése

  • Fürdőszoba kialakítása, burkolás
  • Vizes, villany szerelvényezés
  • Laminált padló lerakása
  • Ledes állmennyezet kialakítása nappaliba, szobákba
  • 3 db Beltéri ajtó berakása

XI.)66 nm 2 szobás lakás kulcsrakész elkészítése

  • Glettelés, festés
  • Fürdőszoba kialakítása, burkolás
  • Vizes szerelvényezés, laminált padló lerakás
  • Nappali, konyha járólapozása
  • 4 db beltéri ajtó berakása

Nappali burkolás, Járólap lerakása

Gépi glettelés, Gépi falfestés Mosonmagyaróvár, Győr

Rövid kivitelezési határidő & tökéletes sima falfelület

Wagner HP 30 :  nagyobb gépi glettelő munkákhoz

Titan 1650 : kisebb glettelési munkákhoz, bármilyen gépi festéshez

Nagyméretű PRÉMIUM kategóriás járólapok, csempék, precíz pontos lerakása

Időpont egyeztetés - Ajánlatkérés

Ha már van elképzelése írja le, vagy megoldási javaslata, minden további információ személyes találkozó alkalmával.